A fémszerkezetek festését sokan egyszerű munkának gondolják: lecsiszoljuk a rozsdát, rákenünk egy alapozót, aztán jöhet a zománc. A valóságban itt is a felület-előkészítés dönti el, mennyire lesz szép és tartós a végeredmény.
Más munkát jelent egy száraz helyen lévő lépcsőházi orsótéri korlát, egy esőnek és tűző napnak kitett kapu, vagy egy komplett csarnok acél tartószerkezete. Az alaplogika azonban hasonló: ami laza és rozsdás réteg, azt el kell távolítani, ami stabil, azt megfelelően elő kell készíteni, majd az igénybevételhez illő bevonatrendszert kell ráépíteni.
A társasházi fémszerkezeteket sokszor túl sokáig halogatják
Társasházak felújításánál gyakran különválasztják a falfestést és a korlátok, fémajtók, egyéb fémszerkezetek mázolását. Ennek érthető oka van: a fal gyorsabban koszolódik, ezért ha korlátozott a költségkeret, általában először a lépcsőház vagy a folyosók festésére jut pénz.
Az orsótéri korlátok, erkélykorlátok, pinceajtók, folyosói fémajtók és más fémszerkezetek emiatt sokszor éveken át háttérbe szorulnak. Pedig egy szépen előkészített és igényesen mázolt korlát vagy ajtó ugyanúgy sokat javít az épület összképén, mint a frissen festett fal.
Kültéren már nem csak esztétikai kérdésről beszélünk. Az eső, a hó, a fagy, az UV-sugárzás és a tűző nap folyamatosan terheli a bevonatot. Ha a festékréteg tönkremegy és az acél rozsdásodni kezd, idővel maga a szerkezet is károsodik. Megfelelő felület-előkészítéssel és bevonattal az élettartama jelentősen meghosszabbítható.
A régi festéket nem kell mindenáron teljesen eltávolítani
Felújításnál először azt nézzük meg, milyen állapotban van a meglévő bevonat. Ha a régi alapozó és zománc stabilan kapaszkodik a fémhez, nincs értelme az egészet fémtisztára visszacsiszolni. A hordképes réteget elég megfelelően megcsiszolni és portalanítani, hogy az új bevonat jól tapadjon.
Más a helyzet a levelesen leváló, felpúposodott vagy hólyagos részekkel. Ha a zománc alatt már dolgozik a rozsda, azt vissza kell bontani addig, amíg megfelelően tapadó réteghez vagy tiszta fémfelülethez nem érünk. A korróziós termékek nagyobb térfogatot foglalnak el, mint az eredeti fém, ezért a rozsda a bevonat alatt is képes felnyomni a festékréteget. Ilyenkor hiába festünk rá, a hiba nem szűnik meg.
Rozsdaeltávolítás – amennyit csak ésszerűen lehet
A rozsdát a lehető legnagyobb mértékben mechanikusan távolítjuk el. Erre használható kézi drótkefe, csiszolópapír, gépi drótkorong, sarokcsiszoló, excenteres csiszoló vagy más olyan szerszám, amellyel az adott szerkezethez hozzá lehet férni. Nem a szerszám típusa a lényeg, hanem hogy a laza, leveles rozsda és a gyengén tapadó bevonat eltűnjön.
Bizonyos esetekben rozsdaoldó vagy rozsdaátalakító is használható. Ilyen széles körben ismert termék például az RO-55. Ezt nem tekintjük kötelező munkafázisnak: akkor van értelme, ha az adott felület állapota indokolja.
RO-55 használatánál először ugyanúgy el kell távolítani a laza rozsdát. A szer a megmaradt korróziós réteggel reagál, száradás után pedig fehéres vagy acélkék, porszerű réteg alakulhat ki. Ezt a gyártói használati utasítás szerint mechanikusan el kell távolítani, ezért a felületet a kezelés után ismét átcsiszoljuk, majd portalanítjuk.
Csiszolás, portalanítás és zsírtalanítás
A csiszolás nemcsak a rozsdát és a rossz festékréteget szedi le. A normál felületi szennyeződések nagy része is eltűnik közben, ezért a gyakorlatban nincs minden munkánál külön, kötelező zsírtalanítási művelet.
Ha viszont a felület ténylegesen olajos vagy zsíros – például műhelyben, gépek közelében, kenőanyaggal szennyezett szerkezetnél, akkor természetesen ezt külön is el kell távolítani. Ilyenkor használható megfelelő tisztító- vagy oldószeres áttörlés. A szakmában erősebb oldószerként a nitrohígító is kiváló anyag, de mindig az adott bevonatot és a munkakörülményeket kell figyelembe venni.
Csiszolás után az alapos portalanítás fontos. Kisebb szerkezetnél ez történhet kefével, poroló ecsettel, nagyobb, tagoltabb vasszerkezetnél pedig nagyon praktikus a kompresszoros lefújás. Arra figyelni kell, hogy a sűrített levegő ne hordjon olajat vagy kondenzvizet a frissen előkészített felületre.
Kétkomponensű gittel a fém hibái is javíthatók
Horpadások, kisebb mélyedések, hegesztés utáni felületi hibák vagy más egyenetlenségek javítására a kétkomponensű poliészter gittek széles körben használatosak. Fontos: egy rossz minőségű hegesztési varratot nem szeretnénk gittel, vagy más anyaggal álcázni, eltakarni! Sajnos a fémszerkezet mázolási munkáink során voltak ilyen kérések, igények.
A festékboltokban többféle változat kapható, például finomabb, durvább vagy üvegszálas kivitelben.
A javítás történhet az előkészített fémfelületen az alapozás előtt. Az is gyakori, hogy alapozás után válik láthatóvá egy hiba. Ilyenkor kigitteljük, száradás után síkba csiszoljuk, portalanítjuk, majd a javított részt ismét alapozzuk. Nem érdemes úgy zománcfestéket tenni rá, hogy a csiszolásnál visszacsupaszított fém vagy gitt alapozatlanul maradjon.
Rozsdagátló alapozó vagy sima alapozó?
A kettő nem teljesen ugyanaz. A korróziógátló alapozó kifejezetten az acél korrózióvédelmének része; a megfelelő pigmentekkel és kötőanyaggal nemcsak tapadó alapot ad, hanem a rozsdásodás ellen is véd. Egy univerzális vagy hagyományos közbenső alapozó feladata inkább az egyenletes, jól csiszolható fogadófelület kialakítása a zománc számára.
Ettől még nem gondoljuk, hogy minden egyes beltéri fémszerkezetre kötelező a külön rozsdagátló alapozó. Egy száraz, fedett lépcsőházi korlátot, amelyet nem ér csapadék és nincs különösebb korróziós terhelés, megfelelő állapot esetén hagyományos alapozóval is el lehet készíteni. Kültéri kapunál, kerítésnél, erkélykorlátnál vagy más időjárásnak kitett acélszerkezetnél viszont erősen javasoljuk a korróziógátló alapozót.
Alapozóból általában egy vagy két réteggel dolgozunk. Lehet egy primer réteg, illetve szükség esetén egy második vagy közbenső alapozóréteg. A pontos rétegrendet az adott festékrendszer, a felület állapota és a várható igénybevétel dönti el. Ipari acélszerkezeteknél már a száraz rétegvastagság is előírás lehet; találkozhatunk például 2 × 80 mikronos korrózióvédő alapozórendszerrel is.
Oldószeres vagy vízbázisú rendszer?
Hagyományos kézi fém- és famázolásnál mi továbbra is inkább az oldószeres alapozókat és zománcokat szeretjük. Ez nem azt jelenti, hogy a vízbázisú termékek műszakilag használhatatlanok lennének. Léteznek jó és komoly vízbázisú korrózióvédő, sőt tűzvédő rendszerek is.
A saját tapasztalatunk inkább a feldolgozhatóságról szól. Bizonyos vizes alapozók és zománcok túl gyorsan száradnak, rövidebb ideig lehet őket szépen eloszlatni és összedolgozni, ezért ecsettel vagy hengerrel nehezebb igazán szép felületet készíteni. Oldószeres anyaggal általában hosszabb a nyitott idő, jobban terül, és hagyományos mázolásnál számunkra kiszámíthatóbb a végeredmény.
A fedőbevonat felhordása
Ha az alapfelület rendben van, jöhet a zománcfesték vagy az adott rendszerhez tartozó ipari fedőbevonat. A felhordás módját mindig a munka dönti el. Egy tagolt korlátnál sokszor az ecset a legpraktikusabb, nagyobb sík felületeknél henger is használható, csarnokszerkezetnél pedig a szórástechnika lehet a gazdaságos megoldás.
Csarnokok acél tartószerkezeteinek festése
Csarnokok fém tartószerkezeteinek mázolásában is nagy tapasztalatunk van. Rendszeresen dolgoztunk be egy csarnokgyártással foglalkozó lakatosüzemnek, ezért sok komplett csarnok vasszerkezetét festettük végig.
A szerkezeteket többnyire még az üzemben, vasbakokra állítva festettük. Ilyenkor jól hozzá lehet férni az elemekhez, a csiszolást, portalanítást, alapozást és zománcfestést szervezetten lehet végezni. Előfordult azonban olyan munka is, amikor a mázolást már a helyszínen, részben vagy teljesen összeszerelt csarnokszerkezeten kellett befejezni. Ez hozzáférésben és munkaszervezésben teljesen más feladat.
A csarnokszerkezeteknél a bevonatrendszert már gyakran terv, műszaki kiírás vagy gyártói rendszer határozza meg. Itt van értelme pontos rétegvastagságokról beszélni, mert nagy felületnél és ipari igénybevételnél a korrózióvédelem nem csak esztétikai kérdés.
Tűzgátló bevonat
A sok általunk festett csarnokszerkezet közül csak kevésnél kellett külön tűzgátló bevonatot készíteni. Amikor viszont előírták, az szemmel láthatóan más kategória volt, mint egy normál alapozó és zománcréteg: nagy rétegvastagságban felhordott anyagról beszélünk.
Tűzgátló festéknél nincs egyetlen, minden csarnokra érvényes mikronérték. A szükséges száraz rétegvastagságot az adott minősített rendszer, az előírt tűzállósági idő és az acélszelvény tulajdonságai alapján határozzák meg. A gyakorlatban ez jellemzően több száz mikron, de bizonyos szerkezeteknél milliméteres tartományba is kerülhet. Ez a vastagság magára a tűzvédő rétegre vonatkozik, nem az alapozóval és fedőfestékkel együtt értendő.
A tipikus rétegrend megfelelő: a tűzvédő rendszerrel kompatibilis korróziógátló alapozó, erre kerül a habosodó tűzgátló bevonat, majd szükség esetén zománcfesték. A fedőréteg nem minden esetben kötelező: száraz, védett beltérben vannak rendszerek, amelyek fedőbevonat nélkül is alkalmazhatók, míg párásabb vagy időjárásnak kitett helyen a tűzgátló réteget rendszerint megfelelő, bevizsgált fedőbevonattal védeni kell.
Tűzgátló rendszernél már nem érdemes saját fejből változtatni a rétegrenden. Itt az adott termék minősített rendszerét és az előírt száraz rétegvastagságot kell követni.